|
2009. december 4-én 16.00 órakor nyílik Maurer Péter hagyományőrző
matróz gyűjteményéből és Dr. Hűvös Ferenc hajómodellező korabeli
modelljeiből a Tengerész Emlékek című kiállítás, amely 2009.
december 20-ig látogatható.
Maurer Péter 1896-ban született Medgyesen
(Erdély) és 1975-ben Sopronban halt meg. 1914 márciusában
önként vonult be az
Osztrák - Magyar Monarchia haditengerészetébe. A matróziskola
elvégzése után a Zrínyi majd Viribus Unitis csatahajókon
teljesített szolgálatot.
1918-ban a Viribus Unitis csatahajó kormányos
matrózaként szerelt le. A tengerész- évek alatt, és az azt
követő években 398 db eredeti fényképet és képeslapot gyűjtött
össze. A kiállítási anyag ezekből az eredeti fényképekből és
képeslapokból került kiválogatásra.
A megnyitón köszöntőt mond Kara Ákos, Győr-Moson-Sopron
Megye Közgyűlésének alelnöke. A kiállítást megnyitja Horváth
Lajos múzeumi főtanácsos. Közreműködik Györgyfi József színművész.
A kiállításhoz kapcsolódva 2009. december
8-án 17.00 órakor a Szent István csatahajó történetéről Csepregi
Oszkár és Zopcsák Ferenc tart diavetítéses előadást.
A látványos kiállítás kapcsán a gyermekekről
sem feledkezünk meg.
2009. december 18-án 10.00 - 18.00 óra között
- Minden
jó, ha a vége hajó! című - játszóházba várjuk az óvodás
és általános iskoláskorú gyerekeket.
A játszóházba jelentkezni Szűcs Péternél lehet
a 96/326-522-es telefonszámon. |