|
Győr-Moson-Sopron
MEGYEI ŐSZI TÁRLAT
2005.
Győr-Moson Sopron Megye Önkormányzata, Győr-Moson-Sopron
Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Bartók Béla Megyei Művelődési
Kht idén ősszel is meghirdette a képző- és iparművészeti pályázatot.
A megyei tárlatra a Győr-Moson-Sopron megyében élő, illetve
a megyéből elszámozott képzőművészek pályázhattak grafikai, festészeti,
kisplasztikai és iparművészeti alkotásokkal.
A felhívásra összesen nyolcvanhat alkotó százötvenkilenc
pályaművel adott be a négy kategóriában. A Magyar Képző- és
Iparművészeti Lektorátus által delegált szakmai zsűri döntött a
kiállításra bekerült művekről és javaslatot tett a díjak odaítélésére.
A zsűri 57 alkotó közel 70 alkotását válogatta be a 2005. évi kiállításra.
A megnyitón dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte
a résztvevőket és dr. Petrányi Zsolt művészettörténész, a Műcsarnok
főigazgatója értékelte az alkotásokat.
Díjazottak:
Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának díjazottja: Radosza
Attila
Győr Megyei Jogú Város díjazottja: Galgóczi György
Sopron Megyei Jogú Város díjazottja: Újvári Gábor és Lieb
Roland Ferenc
Mosonmagyaróvár Város díjazottja: Varga György
Kapuvár Város díjazottja: Czanik Ferenc és Hoffer
Károly
Csorna Város díjazottja: Tatai Renáta
Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Kht. díjazottja: Koncz
Zsuzsi
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díjazottja: Kurcsis
László
Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságának díjazottja: Hefter
Daniella
A
kiállítás megnyitóján készült képeink.
Válogatás
a Tárlat anyagából. A kiállítás 2005.11.10.-23. - ig tekinthető
meg.
«« Vissza
|