Hírek

 

A jegyzőkönyv letöltéséhez kattintson ide!

A meghívó, illetve a részletes program letöltéséhez kattintson ide!

 

 

F E L H Í V Á S


A Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft. második alkalommal szervezi a
"Túl az Óperenciás-tengeren"
című mesenapot
Berze Nagy János népmesekutató emlékére
Győr-Moson-Sopron megye mesemondóinak.

 

A mesemondó verseny meghirdetésével célunk, hogy minél több alkalmat biztosítsunk a mesekedvelő gyerekeknek, diákoknak és felnőtteknek a bemutatkozásra. A verseny meghirdetésével megkezdett hagyományunkat szeretnénk folytatni, így lehetőség nyílik a magyar népmesék népszerűsítésére, mesekincstárunk megőrzésére, a közösségteremtő élmények visszaadására.
A népmese népünk kincse. Berze Nagy János (1879- 1946) ezt a kincset mentette meg számunkra. Az általa számba vett több mint félezer mese a magyar népmesék első nagyobb, korszerű rendszerezése volt. Az első ilyen európai munka, egyetlen kiadása ma is keresett. Ebben az évben meghirdetett versenyünkkel Berze Nagy János népmesekutató munkásságának szeretnénk emléket állítani.


A nevezés feltételei:

1. A versenyre amatőr mesemondók jelentkezését várjuk, több korosztályban, az alábbiak szerint:

  • általános iskola alsó tagozat (7-10 év)
  • általános iskola felső tagozat (11-14 év)
  • középiskolások (15-18 évesek)
  • egyetemisták, főiskolások (19-25)
  • felnőttek (26 év- )

2. A jelentkezők 1 mesével nevezhetnek az alábbiak szerint:
  • egy Berze Nagy János által gyűjtött mese (vagy meserészlet) vagy
  • egy szabadon választott magyar népmese (vagy meserészlet)

A produkció időtartama nem lehet több 6 percnél, ezért meserészlet bemutatását is elfogadjuk.

A Mesék Napja mesemondó verseny időpontja: 2010. október 15. péntek

Helyszíne: Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

A mesemondó verseny jelentkezési lapját címünkre (Bartók Béla Megyei Művelődési Központ - 9022 Győr, Czuczor G. u. 17.) 2010. szeptember 10-ig szíveskedjenek visszaküldeni!

További információ kérhető: Farkas Mária 96/326-522; e-mail: fmaria@bbmmk.hu


Nevezési lap letöltéséhez kattintson ide!

 

 

F E L H Í V Á S

 

A mesemondó versenyhez kapcsolódva meseillusztráció-készítő versenyt is hirdetünk. Várjuk az óvodás és általános iskolás korú gyermekek rajzait, illusztrációit. Az illusztráció készítés nem feltétele a mesemondó versenyre való jelentkezésnek, külön-külön is lehet nevezni!


A nevezés feltételei:

1. A versenyre óvodások és általános iskolás korú tanulók jelentkezését várjuk, több korosztályban, az alábbiak szerint:

  • óvodás korúak (4-6 év)
  • általános iskola alsó tagozat (7-10 év)
  • általános iskola felső tagozat (11-14 év)

2. A pályázók 1 rajzzal nevezhetnek.

Az alkotások Berze Nagy János meséiről, annak szereplőiről, hőseiről szóljanak.
Méret: legkisebb méret A/4-es lap, legnagyobb méret: 50x70 cm
Minden rajz hátoldalára kérjük a pályázat címét, az alkotó nevét, életkorát, óvoda, iskola nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét, valamint lakcímet feltüntetni.
A zsűri javaslata alapján a beérkezett alkotásokból kiállítást szervezünk Berze Nagy János emlékére a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.
Díjazás: kategóriánként az első három helyezett jutalomban részesül.

A kiállítás megnyitója: 2010. október 15. péntek
Beérkezési határidő: 2010. szeptember 27.
Beküldési és beadási cím:
Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft. 9022 Győr, Czuczor G. u. 17.
További információ kérhető: Szűcs Péter 96/326-522 ; e-mail: szucs.peter@bbmmk.hu

Értesítést a pályázók az eredményről a pályázatot benyújtó intézmény e-mail címére kapnak, illetve megtekinthető lesz a www.bbmmk.hu weblapon.
A ki nem állított rajzok a zsűrizés után előzetes időpont egyeztetéssel bármikor elvihetők.
A kiállításra kerülő pályamunkák megtekinthetők 2010. okt.15-től - 2010. okt.28-ig.
A programra szeretettel várjuk a szülőket és a kísérőket.

Jó felkészülést kívánunk!


«« Vissza