Hírek

 


XII. Kormos István Regionális vers és prózamondó verseny eredményei
Mecsér, 2009. november 7.

 


Helyszín: Mecsér, Faluház

Zsűri: elnök: Popper Ferenc a Magyar Versmondók Egyesülete GyMS. Megyei Szervezete elnöke, Radnóti-díjas rendező.
Francsicsné dr. Hegyi Marianna főiskolai tanár
Hőgye Attila rádiószerkesztő

A XII. Kormos István Regionális Vers-és Prózamondó Versenyt a hagyományoknak megfelelően három szerv hirdette meg 2009. év februárjában: a Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ és a Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete.

Az elődöntőre Győr-Moson-Sopron megyéből közel 130 általános iskolás vers-és prózamondó jelentkezett. Az elődöntőket április és május hónapokban rendeztük meg 3 helyszínen: Kapuvár (Kapuvár, illetve Sopron és környéke); Mosonmagyaróvár, Győr (Győr és környéke) színhellyel.

A határokon túli versenyzők válogatása a CSEMADOK Területi Szervezetei (dunaszerdahelyi, galántai, vágsellyei, pozsonyi, komáromi járások) által rendezett Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó Verseny járási döntőin történt. Itt az alapiskolák tanulói közül kb. 150 versenyző vett részt.

A megyei elődöntők, illetve Szlovákiából a járási elődöntők legjobbjait hívták meg a rendező szervek a Mecséren megrendezésre kerülő döntőbe.

A XII. Kormos István Regionális és Nemzetközi Vers-és Prózamondó Verseny lebonyolítását anyagilag támogatta a Nemzeti Kulturális Alap, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, a mosonszentmiklósi, lébényi és mecséri Önkormányzatok, a mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola és Óvoda, a lébényi Általános Iskola, és az Ördögkonyha Kft.

A döntőt a XII. Megyei Irodalmi Hét rendezvényeként 2009. november 7. -én Mecséren rendeztük meg. A verseny bevezetéseként a résztvevők ünnepély keretében megkoszorúzták a mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola falán elhelyezett emléktáblát. Itt állt egykor az a ház ahol Kormos István született. A koszorúzás alkalmával az iskola diákjai ünnepi műsorral emlékeztek falujuk szülöttjére.

A költőre emlékezett Némethné Fülöp Terézia a Győr-Moson- Sopron Megyei Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága elnöke.

A mecséri Faluházban megrendezett versenyen 39 fő vett részt, közülük 12- en a felvidékről, Szlovákia magyarlakta területeiről érkeztek.


A magas színvonalú verseny díjazottjai a következők:

I. Felhalmi Luca - Győr,
II. Cséfai Dóra - Szentmihályfa, Szlovákia
III. Renczés Viktória - Deáki, Szlovákia


Különdíjba részesültek:

Touati Karen - Dunaszerdahely, Szlovákia
Horváth Bence - Rajka
Nagy Nóra - Beled
Bazsó Barbara - Alistál, Szlovákia
Horváth László - Győr
Kulacs Dominika - Nagymegyer, Szlovákia
Renczés Zsófia - Deáki, Szlovákia
Bugár Anna - Deáki, Szlovákia
Boka Ádám - Ekecs, Szlovákia
Bondor Borbála - Pozsonyeperjes, Szlovákia
Zirig Zsófia - Dunaszerdahely, Szlovákia

Valamennyien könyvjutalmat vehettek át, illetve hárman a mecséri polgármester különdíjaként dísztárgyat kaptak.

A díjakat a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés,
a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ,
Lébény, Mecsér, Mosonszentmiklós polgármesterei és Önkormányzatai,
a Lébényi Közoktatási Központ
és a mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola és Óvoda ajánlották fel.

Mecsér, 2009. november 7.
Popper Ferenc
zsűri elnök

 

 

 

XII. Kormos István Regionális és Nemzetközi vers-és prózamondó verseny

Mecsér lesz helyszíne annak a szép hagyományokkal bíró rendezvénynek, amelynek keretében Kormos István verseinek és meséinek birodalmába kalauzolnak el bennünket megyénk és a határainkon túl élő legifjabb versmondóink.

 

A Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, a Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft. közös szervezésében kerül sor a Kormos Istvánról elnevezett vers-és prózamondó verseny megyei döntőjének megrendezésére.


A megyei fordulót megelőzően Győrben, Kapuváron és Mosonmagyaróváron szervezett elődöntőkön versengtek az általános iskoláskorú tanulók a továbbjutásért. Az elődöntőkből az azonos összetételű zsűri 30 fő versmondót válogatott be a döntőbe.

A megyei döntőben versengenek még a határon túli - a korábbi évekhez hasonlóan- a dunaszerdahelyi, valamint a galántai Csemadok Területi Irodája által szervezett Tompa Mihály Országos vers-és prózamondó verseny kerületi döntőjén elért helyezései alapján a legjobb teljesítményt nyújtó csallóközi és mátyusföldi versmondók.

A költő születésének 86. évfordulója tiszteletére meghirdetett vers-és prózamondó verseny megyei döntőjét 2009. november 7-én 9.00 órakor Mecséren a Faluházban rendezzük meg. A versenyt megelőzően a versmondók, kísérő tanáraik, szüleik elhelyezik a megemlékezés koszorúit Mosonszentmiklóson az Általános Iskola falán elhelyezett Kormos István Emléktáblánál.
Minden verskedvelő érdeklődőt szeretettel várunk rendezvényünkre!



A szakmai zsűri a következő versmondó diákokat juttatta be a megyei döntőbe:

1.

Horváth Bence Tamás

9224 Rajka, Kossuth L. u. 37.

2.

Valacsai Viktória

9224 Rajka, Ságvári u. 1/a

3.

Gősi Anna

9245 Mosonszolnok, Fő u. 98.

4.

Király Bernadet

9245 Mosonszolnok, Kázméri u.

5.

Pribránszky Dorina

9245 Mosonszolnok, Rákóczi u. 3.

6.

Glaser Dániel

9200 Mosonmagyaróvár, Bartók B. u. 1/c

7.

Novák Dániel

9200 Mosonmagyaróvár, Major Pál u. 11.

8.

Németh Koni

9222 Hegyeshalom, Óvári u. 23.

9.

Gutecz Klaudia

9223 Bezenye, Dózsa Gy. u. 2/b

10.

Póczik Szabina

9155 Lébény, Akácfa u. 6.

11.

Bonyai Kitti

9155 Lébény, Kormos István u. 20.

12.

Igler Patrícia

9463 Sopronhorpács, Rákóczi u. 25.

13.

Szemerits Eszter

9463 Sopronhorpács, Petőfi u. 27.

14.

Rákóczi Vivien

9482 Nagylózs, Vörösmarty u. 1.

15.

Horváth Tibor

9482 Nagylózs, Vörösmarty u. 50.

16.

Mészáros Tamara

9482 Nagylózs, Vörösmarty u. 15.

17.

Szabó Fanni

9423 Ágfalva, Gyógy u. 14.

18.

Tóth Zita

9431 Fertőd, Szabadság u. 29.

19.

Tóth Lili

9431 Fertőd, Bartók B. u. 2.

20.

Nagy Nóra

9343 Beled, Árpád u. 9.

21.

Csikai Dóra

9144 Kóny, Rákóczi u. 34.

22.

Lukács Veronika

9144 Kóny, Rákóczi u. 2.

23.

Guttyán Evelin

9024 Győr, Öveges József u. 1.

24.

Felhalmi Luca

9024 Győr, Örkény I. u. 1.

25.

Makk Patrícia

9089 Lázi, Dózsa Gy. U. 3.

26.

Sághi Boglárka

9089 Lázi, Kossuth L. u. 10.

27.

Sebestyén Bálint

9092 Tarjánpuszta, Ady E. u. 6.

28.

Horváth László

9029 Győr, Votinszky u. 59.

29.

Skutovics Viola

9090 Pannonhalma, Alkotmány u.

30.

Szabó Éva

9154 Mosonszentmiklós, Hársfa u. 26.

 

További információ: Farkas Mária: tel.: 96/326-522; e-mail: fmaria@bbmmk.hu illetve,
Popper Ferenc: tel/fax: 96/312-583; e-mail: popperf@invitel.hu

 

 

FELHÍVÁS

KORMOS ISTVÁN VERS-ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYRE

 

A Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, valamint a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Közhasznú Társaság 2009-ben

XII. alkalommal hirdeti meg az általános iskolások

KORMOS ISTVÁN REGIONÁLIS ÉS NEMZETKÖZI VERS -ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYÉT.

 

A versenyre jelentkezhet minden 9. évét betöltött általános iskolai tanuló, a teljes magyar irodalom egy alkotásával (vers, mese vagy próza). A versenymű időtartama nem haladhatja meg az 5 percet.

A versenyt területi elődöntők előzik meg. Az elődöntők időpontjai: április, május hónapok. Az elődöntők legjobbjai kapnak meghívást a 2009. november 7-én Mecséren megrendezésre kerülő MEGYEI DÖNTŐBE.
Jelentkezni 2009. március 6-ig lehet az iskolákba eljuttatott Jelentkezési lapon. (Név, levelezési cím, iskola, életkor, a bemutatásra kerülő mű szerzője és címe.)

A jelentkezéseket a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Kht. címére várjuk, 9022. Győr, Czuczor G. u. 17.

Bővebb felvilágosítás: Farkas Mária, (telefon: 96/326-522; e-mail: fmaria@bbmmk.hu) illetve,
Popper Ferenc tel/fax: 96/312-583.

Szeretettel várjuk a jelentkező diákokat!

A jelentkezési lap letöltéséhez kattintson ide!

 

Jelentkezettek névsora:

 

«« Vissza