Archivum

 

Megyei ünnepi közgyűlés


A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat idén augusztus 19-én tartotta a Szent István- napi ünnepi közgyűlését.

A megemlékezést a megye településeinek valamint fegyveres testületeinek zászlós felvonulása nyitotta, a Téti Fúvószenekar kíséretében.

A vársétányon lévő Szent István- szobornál helyezték el a megemlékezés virágait a társadalmi szervezetek képviselői, ahonnan a Bazilikába vonultak ökumenikus igeliturgia meghallgatására az ünnepség résztvevői.

Ünnepi megemlékezést tartott Csóka Gáspár a Czuczor Gergely Gimnázium igazgatója.
Az ünnepi műsorban közreműködött Balogh Eszter (ének), Cziglényi László (orgona), Mocskonyi Gergely (vers), RAAB Vonósnégyes és Horváth Ildikó (műsorközlő).

A megyei kitüntető címet és díjakat dr. Szakács Imre a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke adta át.


Kitüntetettek:


GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉÉRT
KÉK SZALAG KITÜNTETŐ CÍM
Szokolay Sándor
zeneszerző

GRÓF SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ
Galavics Jenő
Lövő település nyugdíjas polgármestere

PÉTERFY SÁNDOR-DÍJ
Havasmezőiné Tóth Adél
a mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola tanára

DR. KOVÁCS PÁL-DÍJ
Zambó Istvánné Piacsek Erzsébet
a Hegykői Általános Iskola tanára

KORMOS ISTVÁN-DÍJ
Dárdai Árpád
karnagy

BAUER RUDOLF-DÍJ
Borkai Zsolt
a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola igazgatója

DR. PETZ ALADÁR-DÍJ
Dr. Keszei Károly
a mosonmagyaróvári Karolina Kórház
osztályvezető főorvosa

DR. BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ-DÍJ
Stánitz Józsefné
nyugdíjas óvónő

DR. CSIZMADIA ANDOR-DÍJ
Bolla Gyula
a Győr-Moson-Sopron Megyei Földhivatal vezetője

MELLER IGNÁC-DÍJ
Leier Monolit International Kft.
A rendezvényt a Hotel Konferenciában tartott fogadás zárta.


A rendezvényen készült képeink megtekintéséhez kattintson ide.


«« Vissza